Termékeink

Horror a szatyorban

A zsírháborút 2004-ben a dánok kezdték, minden olyan terméket kitiltottak az országból, melynek zsiradékaiban két százaléknál nagyobb arányt foglaltak el a transzzsírok 

A mesterséges transzzsírok, melyeket hidrogénezéssel állítanak elő, lerakódnak az érfalon, sokféle halálos nyavalyát és női meddőséget okoznak. Brüsszel tajtékzott, mert a dán határon az uniós szabályoknak egyébként megfelelő német, francia vagy brit termékeket is visszafordították. Ám hiába indítottak eljárást, Koppenhága nem hátrált meg, sőt zsírfelderítőket küldött Európába. A Koppenhágai Egyetem táplálkozástudósai beleharaptak a német szendvicsekbe, belenéztek a francia serpenyőkbe, de még a magyarországi gyorséttermek krumplis zacskóiba és a mi gyártóink nápolyis staniclijaiba is. Amit ott találtak, azt megírták a British Medical Journalba, és lépéskényszerbe hozták a világ kormányait.

A dán kutatók 2009-ben megint végigették Európát. A műzsírban tocsogó magyarországi krumplihasábok zöme eltűnt, és sok tekintetben javult a helyzet, ám közben a magyar és német zsírbevitel közti különbség nemhogy csökkent volna, hanem még nőtt is. A dánok által összeállított zsíros menühöz ugyanis desszert is dukál keksz, nápolyi, pattogatott kukorica formájában, s ezek továbbra is tele vannak műzsírral. 2005-ben a magyarok ugyanannak az ételsornak az elfogyasztásakor háromszor több transzzsírt ettek, mint a németek, 2009-ben viszont már 25-ször. Mindez élesen jelzi, hogy a korábban saját nemzeti termékeikért lobbizó politikusok választás elé kerültek: vagy maguk is lépnek, vagy megindulnak feléjük a korlátozás miatt máshol eladhatatlanná vált zsírhegyek, mert ezeket ott használják fel, ahol még lehet.

A gyártók pedig egyre szemtelenebbek. Mivel nálunk a csomagoláson sem kell feltüntetni a transzzsírtartalmat, a piacon még olyan müzliszelet is akadt, amelyben műzsírral fogják össze a magokat. Amikor pedig a nagymama kis lengyel csokis pereccel (Primart mártott) várja az unokáját, aligha gondol arra, hogy a gyerek tíz deka elmajszolásával több hidrogénezett zsírt töm magába, mint ha 29 adag mekis sült krumplit evett volna meg.

(forrás: Heti Válasz )

Ingyenes szállítás

Az ingyenes szállításhoz
vásárolj még 15 000 Ft összegért!

Tudta-e Ön?

A koronavírusról

Koronavírusok:

Ez egy olyan víruscsalád, amely mind emberekben ,mind pedig állatokban megbetegedéseket okozhat.A koronavírusok okozta emberi megbetegedések súlyossága esetenként eltérő: a klinikai kép az enyhe, hétköznapi náthától a súlyosabb légúti megbetegedésig terjedhet. Vannak a víruscsaládnak olyan tagjai,amelyek komolyabb megbetegedéseket okoznak, ilyen a SARS-CoVvagy a MERS-CoVA legújabban felfedezett koronavírus a COVID-19fertőzést okozza.

 

  • Az aranyér és visszérAz aranyérbetegség és a visszérbetegség is olyan, a vénás rendszert érintő kórfolyamat, amik az életmód változtatás mellett - a kezdeti fázisban- gyógyszeres kezeléssel is karbantarthatók. A vénás rendszer gyengeségének genetikai oka is van, a tény azonban, hogy egyre több embert érint a betegség egyértelművé teszi, hogy az életmódbeli tényezők milyen fontosak ebben az esetben. Az ülőmunka, a mozgásszegény életmód, a túlsúly, a dohányzás mind olyan faktorok, amelyek elősegítik a betegség kialakulásást
  • HegkezelésMi is az a heg? A heg a mélyebb hámsérülések után fennmaradt, a sebek gyógyulása után kialakult szövet. Fontos tudni, hogy a hegszövet, nem normális szövet. Nincsennek benne izzadság-, faggyú mirigyek, vagy szőrtüszők és működésében is eltér az előtte ott lévő szövettől. Életünk során előbb utóbb mind szerezünk magunknak kisebb-nagyobb sérülésekből származó, műtéti vagy a pattanások után maradt hegeket. A hegek a személyiségünk részét is képezik, viszont ha feltűnő helyen vannak, ronthatják az önbizalmunkat, önértékelési zavarokat okozhatnak. Ha kiterjedtebb hegről van szó, nem csak esztétikai problémák merülhetnek fel. A heg viszkethet, fájhat, ha hajlatokban van feszülő érzést kelthet, ami a mozgásban is akadályozhat minket. Éppen ezért a minél kisebb hegesedéssel járó sebgyógyulás kiemelkedően fontos.

Hírlevél feliratkozás