Szendi Gábor:
A boldogság szárnyaszegett madaráról

Világunk boldoságmítoszának minimum akkor szerte kellett volna foszlania, amikor az örökké mókázó, jóságos szerepeket eljátszó Robin Williamst felakasztva találták, vagy amikor rábukkantak Philip Seymour Hoffman kábítószerrel és gyógyszerekkel átitatott testére otthona fürdőkádjában. Lehetne sorolni a kiábrándító fordulópontokat, de a világ szeme meg sem rebben ezekre a hírekre. Mert nincs más, nincs jobb, nem tudunk másféle boldogságot elképzelni, s görcsösen akarunk hinni a felemelkedés és meggazdagodás boldogító hatásában. Inkább szeretnénk hinni abban, hogy ezek az emberek, akiknek megadatott, amiről mások csak álmodoznak, talán csak nem tudtak élni a nagy lehetőséggel. Ám ha jobban megkapirgáljuk a sztárvilágot, vagy a felemelkedésért a lelküket eladó emberek életét, akkor azt látjuk, hogy a jólét egy szintje fölött sokaknál az emberi természet kifordul önmagából. Miféle boldogsághoz vezet a szélsőséges ingerek korlátok nélküli habzsolása? Tényleg ez a boldogság, amikor orrba-szájba lehet drogozni, inni, szexelni, vásárolni? Az a híres patkánykísérlet jut eszembe, amikor elektródát építettek be a patkány agyi jutalmazó központjába, és a patkány addig nyomogatta az ingerlést kiváltó pedált, amíg éhen és szomjan nem halt. Nem kell messzire mennünk az emberi példákért. Igen sok ember, tudván-tudva, hogy árt magának, de nem tud és nem akar lemondani az alkoholról, a dohányzásról, az édességekről, a szerencsejátékról, stb.

A kiüresedett boldogság

Valami baj van tehát a boldogságfogalmunkkal. Vagy tévednék, és ez csak a romlott felső tízezerre áll? Hát sajnos nem ez a helyzet. Akiknek volt szerencséjük "felemelkedni", azok csak megmutatják, mit csinál az ember, ha módjában áll változatos ingerekkel az agyi jutalmazó központját bombázni. De ugyanezt teszi kicsiben az átlagember is az ő korlátozott eszközeivel, vagy éppenséggel belebetegszik a "boldogtalanságba", mert frusztrálva érzi magát megfosztottságában. Tízmillió magyarból egymillió alkohol problémákkal küzd, másfél millió depressziós, és a gyógyszertárak egyik legnagyobb forgalmát a nyugtatók és az antidepresszánsok teszik ki. Odafent is, és idelent is mindenki ugyanattól a hamis boldogságfogalomtól szenved. Az egyik, mert elérte, a másik, mert sosem juthat el a "csúcsra". De, akkor hol vannak a boldogok?

A boldogság taposómalma

A jóléti államokkal megszületett a boldogságkutatás is. Minden feltevéssel ellentétben az derült ki, hogy hiába nő az évtizedek során a fejlett országokban az egy főre eső jövedelem, az átlagos boldogságszint gyakorlatilag egy vízszintes vonal maradt. A boldogságkutatás lassan arra is rájött, hogy ennek oka az újdonság varázsának gyors megkopása. Ahhoz, hogy csak ugyanannyira boldogok maradjunk, folyamatosan szerezni, halmozni, növekedni kell. El is nevezték a jelenséget a boldogság taposó malmának. Folyamatos küzdelemmel lehet csak ugyanazt a boldogságszintet fenntartani. Az életközépi válság üzenete az, hogy amit eddig nem értél el, azt már nem is fogod.

A fogyasztói társadalomban a boldogság maga a folyamatosan diktált fogyasztás. Aki nem tud fogyasztani, az kisemmizettnek és ezért boldogtalannak érzi magát. De mint láttuk, a csúcsfogyasztók sem járnak jobban. Az fogyasztói társadalom jól funkcionáló embereket akar. Olyanokat, akik "boldogulni" akarnak, azaz behajtják fejüket az igába, s elfogadják a társadalmi méretű jutalmazás és büntetés rendszerét. Minden ember fejébe be van építve a jutalomközpont és a szorongásközpont; ezen keresztül lehet irányítani az embereket. Aki jól dolgozik, cserébe megveheti a felkínált javakat és "boldog" lehet. Aki lusta, buta, álmodozni akar, az nem részesül az élvezetekből. A nyomorgó művész, a nélkülöző filozófus a kapitalizmus terméke. Ők valami más boldogságot keresnek. Sok szerencsét hozzá, üzeni nekik a termelés centrikus világ.

A boldogság gyökerei

De vajon miért tudunk boldogságot érezni? A lelki tulajdonságainkat és pszichés mechanizmusainkat az evolúció formálta évmilliókon át. Ha ma tudunk boldogságot érezni, akkor ennek haszna és értelme volt emberré válásunk folyamatában. Ugyan miféle boldogságot élt át a törzsi társadalom embere? A mai individuális életérzés és gondolkodás alig pár száz évre nyúlik vissza. Korábban az ember lelke egybeolvadt a törzzsel, csak a törzsben és a törzs által létezett. Nem létezett elkülönült egyén, az egyes emberek boldogsága a törzs jólétének a függvénye volt. Arisztotelész még ismerte ezt az érzést, ő nevezte el eudaimóniának, azaz erényes vagy jó szellem vezérelte életnek. Az eudaimónikus boldogság értelmét a maják sok száz évvel ezelőtt így fogalmazták meg:

"Minden emberi teremtménynek van egy Nawalja, amely meghatározza az ő személyiségét és különbözővé teszi őt mindenki mástólaz élet-feladata függ a képességeitől, attitűdjeitől, erényeitől és hibáitól, ahogy azt az ő Nawalja meghatározta. A Nawal nem más, mint egy isteni dolog, amely vezérli és segíti az embert. Ez az ő ajándéka, az ő adománya, az ő felelőssége, és ha feladja küldetését, megbetegszik, vagy még rosszabb, meghal". Nawal és Daimón ugyanaz: küldetésünk a legjobb tudásunk szerinti közösségszolgálat. Ismerjük meg képességeinket és lehetőségeinket, s bontakoztassuk ki magunkat a közösség érdekében. Ezt nevezi ma a humanisztikus pszichológia önaktualizációnak.

Az ember evolúciója során eredendően az eudaimónikus boldogságra lett "programozva", mert életben maradása, sikeres szaporodása, boldogulása a törzs jólététől függött. Az ember és közössége elválaszthatatlan egység volt.

A Bhutan tragédia

Bhutan egy pirinyó, 700 ezer lakosú ország a Himalája egy völgyében. Egy Tibetből szökött buddhista pap alapította 1616-ban, s oly boldogságban és harmóniában éltek itt az emberek, hogy róluk készült a "Kék hold völgye" című film is. A bhutani emberek élete egyszerű volt: legeltették az állataikat, esténként a tűz mellett beszélgettek, tisztelték a királyukat és nem voltak nagy vágyaik. Ismeretlen volt a bűnözés, a televízió, az amerikai életmodell. Az 1970-es évek közepéig Bhutan teljesen elzárkózott a külföldtől. Aztán felvilágosult uralkodó került a trónra, aki meghirdette a Bruttó Nemzeti Boldogság programot, amely vállaltan szembehelyezkedett a GDP-re koncentráló nyugati modellel. Boldogságkutatók sereglettek az országba, s a nyugati országokban használatos kérdőívekkel és fogalmakkal kezdték vizsgálni az országot, s adták a tanácsokat a boldogság növelésére. A G(ross)N(ational)H(appiness) négy alappillére a fenntartható fejlődés, a kulturális értékek megőrzése és fejlesztése, a természetes környezet megóvása és a jó kormányzás megalapozása voltak. Először megalakult a bhutani futball csapat. Majd, hogy a bhutaniak nézhessék a csapat szereplését a világbajnokságon, felállítottak egy óriás képernyőt. Az emberek megismerték a televíziót, s a felvilágosult uralkodó úgy érezte, nem foszthatja meg népét ettől az élvezettől. Negyven csatornán zúdultak a nyugati életmód képei Bhutanra. Az emberek először döbbenten nézték az akciófilmeket, melyekben halomra öldösik egymást az emberek, és irigykedve bámulták az ismeretlen gazdagságot és jólétet. Majd megszokták, és Bhutanban hirtelen elszaporodott a bűnözés, az erőszak és a kábítószer fogyasztás. Abba maradtak a nagy beszélgetések, mindenki a tv előtt ült. Már ciki volt a népviseltben járni, avíttnak tűntek a népi hagyományok. Hirtelen mindenki boldog akart lenni. Úgy, ahogy a filmekben látták.

Bhutan története gyorsított filmen mutatta be azt, ami a nyugati világban több száz év alatt ment végbe. A kapitalizmus az elemi ösztön-kielégítésre épít. Minden, ami ellenállhatatlanul csábító, az valamely ösztön kielégítését ígéri. Evés, ivás, szex, biztonság, kíváncsiság, hatalom. Ha az egyént megfosztjuk a közösségi léttől, visszavedlik egy ruhás, beszélő, intelligens állattá.

Az eudaimónia ma

Úgy tűnhet, hogy korunkban csak a kiváltságosoknak adatik meg az eudaimónia átélése. A művészetért vagy a tudományért élő-haló emberek élhetik meg csak napi szinten. Ez azonban tévedés. A jó szellem vezérel mindenkit, akit valódi emberi és erkölcsi értékek mozgatnak. Az értékek és az erkölcsi jó kortól és időtől függetlenül közösségi értékek. Aki sosem más kárára keresi a boldogságát, aki szűkebb-tágabb családja boldogulásán fáradozik, aki részvéttel fordul a rászorulók felé, aki túl tud emelkedni a materiális léten, az mind eudaimóniában él. A műalkotás élvezete tipikus eudaimónikus élmény, hiszen a nagy művek mindig kollektív igazságok átélését és megértését teszik lehetővé. Az ember eredendően értelemkereső lény. Az eudaimónia az, amikor azt érezzük, valami értelmes cél mozgat minket. Bármilyen munkát lehet jól csinálni, ezért adják a fizetést. De lehet szenvedéllyel is csinálni. Ezért nem jár külső jutalom. A belső jutalom az, hogy úgy érezzük, a helyünkön vagyunk, szükség van ránk, s mi ebben a munkában kibontakozunk és feloldódunk. A boldogság nem a körülményeinkben rejlik, hanem bennünk. Csak újra kell tanulnunk.